CSICSERIN

         I.     Gyermekkor

Georgij Vasziljevics Csicserin (tov. G.V.Csicserin) 1872. november 12-én született Karaulban. G.V. Csicserin ősi nemesi családból származott.. Nagyapja Nyikolaj Vasziljevics Csicserin földbirtokos volt, és a híres orosz író és költő, Pavlov közeli barátja. Apja, Vaszilij Nyikolajevics Csicserin, nyugalmazott diplomata, korábban a moszkvai egyetem után a külügyminisztérium Szentpétervári Főirattárában dolgozott. 1853-ban a brazíliai orosz misszió munkatársa lett, majd 1855-ben átvezényelték Münchenbe. Egy évvel később Torinóban az ottani orosz misszió első titkára lett. Itt ismerkedett meg főnöke unokahúgával, G. V. Csicserin édesanyjával, Zsorzsina Jegorovna Meiendorffal, akit 1859-ben feleségül vett. Az ifjú Csicserin gyermekévei imádkozásokkal, szent énekekkel és bibliaolvasással teltek. Ezek hatására 11-12 éves korában vallásos témájú zenéket is szerzett. Szülei zárkózottak voltak, de gyermekeik nevelésére különös gondot fordítottak. Édesanyja nagyon művelt volt, kifinomult ízlésű, aki maga is szívesen rajzolt, a festészetért pedig egyenesen rajongott. A család igen gazdag könyvtárral rendelkezett, mivel fontosnak tartották a műveltséget és a nyelvek ismeretét. Az ifjú Csicserin már gyerekkorában több nyelven beszélt folyékonyan. Kitűnően zongorázott, de fuvolázni is tudott. Kedvencei Mozart és Beethoven voltak, akiknek életét évekig tanulmányozta és egy-egy művüket bátyjával gyakorta előadták otthonukban. Szülei helybéli parasztgyerekeknek építettek iskolát saját költségükön, melyet később Csicserin nővére, Szofija igazgatott. Az orosz-török háborúból édesapja betegen tért vissza és 1882-ben meghalt. Két év múlva az akkor 12 éves Csicserin a tambovi gimnáziumba került, ahol két évig folytatta tanulmányait, majd ezután a fővárosba költözött. Gimnáziumi évei alatt Wagner zenéjéért rajongott. Miután kitűnő eredménnyel végzett a gimnáziumban 1891-ben, a Pétervári Egyetemre jelentkezett. Érdeklődését itt nemcsak a történelem kötötte le, hanem tanulmányozta az ír nyelvet, a keleti irodalmakat, a gazdaságtant, a természettudományokat és a jogot is. Órákat töltött a könyvtárakban. Az államférfiak közül leginkább Nagy Péter kötötte le. Kljucsevszkij előadásai az orosz történelemről újdonságnak számítottak, szemléletesek voltak és nagy hatást gyakoroltak Csicserinre.

Ekkortájt rendkívül energikus volt, céljai magasra törtek, kereste az utat, amerre lépni kíván, és hajlandó volt érte feláldozni mindent. 1895-ben elsőfokú diplomát kapott, miután nagyszerű eredményt ért el a záróvizsgákon.

      II.     Az orosz külügyminisztérium szolgálatában

Maradhatott volna az orosz történelem tanszékén, de erre ő maga is úgy emlékezik: „Az egyik írásbeli dolgozatomban eléggé vehemensen megsértettem SZ.F.Platonov professzort, és ő nagyon megharagudott rám.” Az egyetemi évek alatt egészségét a pétervári éghajlat kikezdte, ezért Németországba utazott, hogy ott pihenjen és kezeltesse magát. Egy évvel később, 1897-ben visszatért Pétervárra, ugyanis édesanyja súlyos betegségéről érkeztek hírek. Országának politikai élete után érdeklődött. 1899-ben, miután a cár megtépázta Finnország önállóságát, a külügyminisztérium munkatársaként Finnországba utazott, annak érdekében, hogy a helyszínen ismerhesse meg a körülményeket. Egy évvel később ismét Németországban kezeltette magát. Visszatérését követően az orosz cárizmus borzalmaival szembesült. Mivel már egyetemi évei alatt találkozott a forradalmi eszmékkel, egyre inkább felébredt benne a vágy a „harcra”. A lakásán ekkortájt gyakran őriztek illegális nyomdai kellékeket. Ekkoriban Marx művei foglalkoztatták, ezekkel kapcsolatos vitákra is eljárt. Gondolatai az emigráció körül forogtak, hogy a nyugati mozgalmak tanulmányozása után visszatérhessen és a gyakorlatban is kamatoztathassa a megszerzett tudását. 1903. év végén majdnem letartóztatták, de ezt végül sikerült elkerülnie, és az új évet már külföldön kezdte. Ettől fogva a forradalomnak szentelte életét. Az emigráció első éveit Németországban töltötte, ahonnan gyakran ellátta orosz barátait betiltott irodalmakkal. Ittléte alatt összebarátkozott a szociáldemokrata német íróval, W.A. Buchholzzal, aki bemutatta Csicserin Karl Liebknechtnek, a bátor forradalmárnak. Ez a barátság nagy hatással volt Csicserinre, ettől fogva marxista elveket képviselt. A forradalom kitörésekor illegálisan próbált hazajutni, ebben súlyos betegsége és operációja akadályozta meg. A felkelés veresége után a cár kegyetlenül leszámolt a forradalom valamennyi részvevőjével. Korabeli levelezéseiből kitűnik, hogy Csicserin hitt abban, hogy a forradalom végül győzedelmeskedik.

1907 januárjában létrejött az OSZDMP központi irodája, melynek Csicserin tagja lett. Titkárként Londonba utazott, majd onnan visszatérve ismét kórházba került.

Ezalatt felfigyelt rá a rendőrség. Az orosz rendőrök megküldték német kollegáiknak a Csicserinről szerzett információikat, majd egy gyűlés alkalmával le is tartóztatták, így el kellett hagynia Poroszországot. Egy ideig Drezda mellett, majd Csehországban élt, közben illegálisan Berlinbe utazgatott, majd Franciaországban telepedett le. 

A reakció ideje alatt mindvégig levelezett rokonaival. Párizsi évei alatt ismét az orosz emigránsok közé tartozott, és mivel pártügyekben sok országba kellett utaznia, az európai országok vezetőivel és az emigráció képviselőivel is találkozgatott. 1914-ig a világháború kirobbanásáig Franciaországban maradt, ahol háborúellenes tüntetéseket szervezett. Ezt követően Londonba ment, ahol áttért a bolsevik álláspontra. 1915-ben létrehoztak egy segélybizottságot, amely pénzt gyűjtött és a börtönökben lévő orosz forradalmárokat támogatták vele. Létrejötte után, titkárként dolgozott az Oroszországi Hazatelepítő Bizottságban. Az angol kormány dühös volt Csicserinre, mert rövid időn belül mindenhol zavargások támadtak, ahol ő megjelent. 1917 augusztusában letartóztatták és a brixtoni börtönbe került. 1917. november 7-én Oroszországban győzött a forradalom. Csicserint ez a hír a börtönben érte. A forradalom győzelmét követően egyre több angol és orosz csatlakozott a tüntetésekhez, akik Csicserin szabadon bocsátását követelték. Az angol kormány nem akart engedni, de a brit követségen hamarosan értésükre adták, hogy Csicserint diplomáciai képviselőnek akarják kinevezni. 1918. január 3-án Csicserinnek sikerült kiszabadulnia. Őt és Petrovot titokban szállították el. Oroszországba visszatérvén már első héten a bolsevik pártba lépett be és élete végéig leninista maradt. Lenin javaslatára visszatérésekor a külügyi népbiztos helyettesévé nevezték ki. A harmadik összoroszországi kongresszuson, miután szót kapott, hosszasan megtapsolták. Kinevezésének első percétől ő volt a tényleges irányító, mivel Trockij, az akkor népbiztos csak névlegesen töltötte be pozícióját. A bizottság élére kerülve Csicserin éjjel-nappal dolgozott, idealista volt és fáradhatatlan. Az ország bonyolult diplomáciai hálóba került, míg az Egyesült Államok arra szerette volna rávenni, hogy kezdjen új háborút Németország ellen. Lenin a béke oldalán állt. Csicserin már ekkor kitűnő diplomáciai tapasztalatról tett tanúbizonyságot. Elutasította a politikájukba való beavatkozást, de nem volt provokatív. Mivel az Egyesült Államok nem fogadta el a békejavaslatot a szovjet kormány közvetlen tárgyalásokat kezdeményezett Németországgal és szövetségeseivel egy esetleges fegyverszünetről.

1917. december 2-án elkezdődtek az előkészületek, melynek eredményeként december 5-én megszületett az oroszok és németek közötti fegyverszüneti megállapodás.

A németek kihasználva az Oroszországban zajló eseményeket, olyan feltételeket szabtak, amelyek megnehezítették Oroszország további jövőjét. A tárgyalások szünetéről visszautazva Trockij azt az utasítást kapta Lenintől, hogy írja alá a békét. Trockij az utolsó pillanatban kijelentette a németeknek, hogy Oroszország nem ír alá annexiós békét, de csapatait lefegyverzi és kivonja, ugyanis háborúzni sem akar. Ezt kihasználva a németek február 18-án megtámadták az orosz csapatokat.

Másnap a kormány levélben tiltakozott és immár írásban is kijelentette, hogy hajlandó a békekötés aláírására. A németek 48 órás ultimátumot és jóval súlyosabb feltételeket szabtak február 23-i válaszukban. Ebben az időszakban Csicserin folyamatosan kapcsolatban állt a Bresztbe utazó szovjet delegációval. Január 29-én Lenin teljes jogkörrel ruházta fel, innentől együtt dolgoztak. Lenin javaslatára Csicserin Bresztbe indult az új delegációval abból a célból, hogy aláírja a békeszerződést Németországgal. Az út nehézségekbe ütközött. A delegáció megpróbáltatásokkal teli megérkezését követően március 1-jén megnyílt a breszti erőd. Március 3-án megtörtént a szerződés aláírása, majd a küldöttek azonnal visszautaztak. A békekötés lehetővé tette a szovjetek számára, hogy országukat újraszervezhessék. A VII. Kongresszuson Trockijt leváltották, és helyére Lenin javaslatára Csicserin lett a külügyi népbiztos. Kinevezése nem volt véletlen, hiszen óriási tudással és műveltséggel rendelkezett. Külügyi népbiztosként gyorsan hírnevet szerzett magának. Kortársai elismerően nyilatkoztak róla. Munkájára nagy hatással volt Lenin, akinek külpolitikáját Csicserin mindvégig hűségesen érvényre juttatta. Lenin szimpatizált vele, tudta, hogy megbízhat benne, mivel kivételes tehetségének köszönhetően minden nemzetközi ügyben megfelelően járt el, de egyetlenegy döntést sem hozott meg úgy, hogy azt előtte ne egyeztesse Leninnel. Fő feladata az volt, hogy biztosítsa Oroszország számára a tartós békét. A szovjetek V. Kongresszusán Csicserin beszámolt az ország súlyos helyzetéről és az egyetlen útról, ami kivezet belőle; a belső megerősödésről, gazdasági újjászületésről, megszilárdulásról és a fegyveres erők újjászervezéséről a forradalom által előírt eszmék megvédése érdekében. Ennek megvalósítására Csicserin mindig Lenin útmutatásaira támaszkodott. A német követet Mirbachot 1918. július 6-án baloldali SZR-ek meggyilkolták, amivel majdnem háborúba sodorták Oroszországot.

Ezután Németország ideiglenes képviselője felkereste Csicserint és követelte, hogy azonnal biztosítsanak szabad bevonulást egy zászlóaljnyi német katonának Moszkvába. Lenin és Csicserin ezt kategorikusan elutasította, amit Németország kénytelen volt elfogadni. A szovjet köztársaságot fenyegető veszély elmúlt.

Csicserin óriási szerepet töltött be annak a megállapodásnak a létrejöttében, amelyet a breszti szerződéshez csatoltak. A megállapodások rögzítették a forradalmi törvényhozásért fizetendő adót és a német támadás eredményeit. November 3-án – a német politikai válságot kihasználva- Csicserin hivatalosan felkereste az antant országok képviselőit, a béketárgyalások megkezdése érdekében. Az antant országok követei tömegesen hagyták el Oroszországot.

Vilmos császár trónfosztását követően az új Német Köztársaság kormánya két nappal hatalomra kerülését követően aláírta a fegyverszünetet az antant országokkal. A breszt-litovszki szerződést megsemmisítettnek nyilvánították.

Csicserin egyre gyakrabban betegeskedett, aminek súlyát az is mutatja, hogy Leninre a központi bizottsággal üzent neki, hogy gyógyíttassa magát, mert munkájára szükség van. 1919 végétől a köztársaság nyugati frontjának megszilárdítását tartotta legfőbb feladatának. Csicserin rövid pihenőkkel gyakran másnap reggelig dolgozott és mindvégig nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a béke politikája az nem a megadás politikája. Meggyőződése volt, hogy az orosz külpolitika alapja a békés egymás mellett élés elve. Miután 1920 végén a Vörös hadsereg felszabadította a Krímet, Oroszországban a polgárháború a forradalmárok győzelmével végződött. Ez Oroszország nemzetközi kapcsolatainak történetében fordulópontot teremtett. Oroszország új célt tűzött ki maga elé, helyre kell tenni a belső politikát és a gazdasági kapcsolatokat a külföldi államokkal. Az ezt követő év Csicserin szerint, a megállapodások és kereskedelmi szerződések éve volt. Több alkalommal a rádiógramban fejezte ki Oroszország Angliával való viszonyának normalizálását Az angol külügyminiszterrel, Curzonnal folytatott levelezéseinek és tárgyalásainak eredményeképpen 1921. március. 16-án aláírták az angol-szovjet kereskedelmi egyezményt. Ez újabb győzelmet jelentett a szovjet diplomáciának.

Már a külügyminisztérium levéltárában fiatal korában érdeklődött a keleti kultúra iránt, és amint lehetősége nyílt rá, baráti kapcsolatokat épített ki Kínával, Törökországgal, Iránnal és Afganisztánnal. Oroszország Kelettel kapcsolatos politikájára ugyanaz vonatkozik, mint az európai országokra, tehát az agresszió helyett a békét és a barátságot helyezi előtérbe.

A lenini irányelv szerint Csicserin nemcsak a szovjet diplomácia területén tett sokat, hanem kidolgozta az új típusú diplomáciai módszereket és a diplomaták feladatait, akiket minden esetben közösen választottak és ellenőriztek Leninnel. Mindig hangsúlyozta, hogy ez a diplomácia a munkások, a parasztok és a dolgozó osztályok érdekeit fejezi ki. Külpolitikájában mélységesen elvetette a passzivitást és mivel Oroszország így részt vállalt a világ politikai életében a külügy feladatai évről évre fontosabbak lettek és folyamatosan bővültek. Ez azzal járt, hogy a diplomáciai munka színvonalát Csicserinnek folyamatosan emelnie és tökéletesítenie kellett. Elvárta, hogy egy szovjet diplomatának széles látóköre legyen, rendelkezzék az általános kultúrával és mind magatartásában, mind pedig megjelenésében feleljen meg a szakmája által támasztott követelményeknek.

A megbízottaknak, szerénynek és egyszerűnek kellett lennie, nem költekezhettek és nem vehették magukat körül kényelemmel és pompával, mert az nem tükrözi a szovjet állam lényegét, hiszen ez egy parasztokból és munkásokból álló állam.

   III.     A genovai konferencia

1921. október 28-án Csicserin jegyzékkel kereste meg Franciaországot, Olaszországot, Japánt, az Egyesült Államokat és Nagy Britanniát, amiben hangsúlyozta a gazdasági együttműködés fontosságát. Ennek hatására 1922. január elején az európai hatalmak gazdasági konferenciát hívtak össze, melynek székhelyéül Genovát választották. Január 27-én az előmunkálatok miatt létrejött egy delegáció, amelynek elnöke Lenin lett, helyettesévé pedig Csicserint jelölték ki, akit valamennyi elnöki joggal felruháztak. A konferenciával kapcsolatban Csicserin óriási munkát végzett, de rendszertelen életmódja, a fizikai megterhelés, a koplalás és a hideg kiújította régi betegségét, ami nagyban megnehezítette munkáját. Végül Lenin nem utazott Genovába, mert a Központi Bizottság olyan információt kapott, hogy ott életére törnének. Március 27-én a delegáció elutazott Genovába, ahová április 6-án érkeztek meg. Genovától 1 órányi távolságra szállásolták el őket, ami nagyon kényelmetlen volt, hisz a sajtóval és a többi résztvevővel nagyon nehezen tudtak érintkezni. A régi genovai palotában, San Giorgióban délután három órakor Csicserin vezetésével bevonult a szovjet-orosz delegáció.

A felszólaló államfők általánosságban beszéltek Európa gazdaságát illetően, majd Németország képviselője után az elnök megadta a szót Csicserin külügyi népbiztosnak.

Beszédében kifejtette, hogy Oroszország ragaszkodik a kommunizmus alapelveihez, de lehetővé teszi egy új társadalmi rendszer párhuzamos létezését és kifejtette, hogy a delegáció azért jött el a konferenciára, hogy a kölcsönösség, az egyenjogúság és egymás elismerésének elvén a harmincnégy állam kormányával és kereskedelmi - ipari köreivel kapcsolatba lépjen. Úgy vélte, hogy minden gazdasági erőfeszítés hiábavaló, amíg Európát háborúk fenyegetik. Szándékában állt javasolni a fegyverzetek általános csökkentését, a hadviselési szabályok megreformálását és beszédét azzal zárta, hogy Oroszország kész támogatni bármelyik ország ilyen irányú javaslatait. Miután franciául mondott beszédét befejezte, elismételte azt angolul is. Ekkor tapsvihar tört ki. A Daily News így nyilatkozott: „Csicserin nyilatkozata, amely konkrét programot foglal magában, meglep világosságával és határozottságával.”

A francia küldött felszólalásával megpróbálta ugyan félbeszakítani a konferenciát, de az négy bizottságra tagolódva munkához látott. Az első és legfontosabb a politikai bizottság volt, itt a küldöttségek vezetői vettek részt. Csicserin és két tanácsadója képviselte Oroszországot. Ezen kívül gazdasági, pénzügyi és közlekedési bizottság alakult. A pénzügyi bizottság arról volt híres, hogy a franciák azt javasolták, hogy Oroszországot és Németországot fokozzák le, de ezt végül elvetették. A politikai bizottság tárgyalásainak legnagyobb része arról szólt, hogy tisztázza a követeléseket. Amennyiben Oroszország ezt elfogadja, a külföldi tőke teljes mértékben bekebelezi. Az április 15-i tanácskozáson Oroszország előállt az intervenció okozta kártérítés összegének követelésével, 39 milliárd arany rubellel. Az antant nagyhatalmak nem ismerték el a szovjet igényeket és ragaszkodtak ahhoz, hogy a külföldiek visszakapják az Oroszországban államosított vagyonukat és fizessék ki a háború előtti adósságot. Szándékot mutattak az adósság csökkentésére vagy haladékra a kamatfizetést illetően. Az ultimátum április 20-ig szólt.

    IV.     A rapallói szerződés

1922. április 16-án a szovjet delegáció szálláshelyén Csicserin olyan szerződést írt alá a német kormánnyal, amely „ a nemzetközi politika egyik legnagyobb okmányává vált.” A szerződés kényege abban állt, hogy a két állam kölcsönösen lemond minden egymással szembeni követeléséről.

A németek a két rossz közül választottak, de ezzel a húzással diplomáciai ütőkártya került a kezükbe, hiszen ezzel sikerült megbontaniuk az antant országok szovjetellenességét. Rathenau attól tartott, ha Anglia előttük egyezik meg Oroszországgal, akkor többé nem lesz szüksége Németországra a közös hadműveletekhez. Lenin nagyon elégedett volt a rapallói szerződéssel.

Április 20-án Csicserin közölte az orosz kormány álláspontját  az ultimátumot illetően. Amennyiben semmisnek nyilvánítják Oroszország háborús adósságait, az összes kamatokat és elegendő pénzügyi támogatásban részesülnek, ez esetben hajlandóak a korábbi tulajdonosok követeléseit teljesíteni az államosított magántulajdonokat illetően. Ezt a levelet Csicserinnek később meg kellett magyaráznia országa vezetői felé, ami sikeresnek bizonyult. A következő napokban a nagyhatalmak egymás közötti levelezései kerültek előtérbe. Ezekben megnövekedett követeléseiket hangsúlyozták, az orosz fél pedig minduntalan válaszolt előadva saját verzióját a békés megegyezést illetően.

Május 19-e volt a genovai konferencia utolsó napja, melyen megállapodtak abban, hogy Hágában, egy új konferencián folytatják a megkezdett munkát. Genova nem szólt másról, mint hogy az új Oroszország alárendeli-e magát a burzsoá tőkének vagy üzletet köt vele, ezáltal önállóan fejlődik, de mégsem függ tőle. Hazatérve Csicserin hosszabb szabadságot kapott, hogy kezeltesse magát. Olaszországban, Tirolban majd Berlinben tartózkodott. Itt két torokműtéten is átesett. Kezelése sokáig tartott, de ez idő alatt sem tétlenkedett. 1922. október elején, amint orvosai megengedték, azonnal hazautazott Moszkvába.

       V.     Lausanne

Csicserin hazatérte után mintegy hat hétig azzal foglalkozott, hogy felkészüljön az Anglia, Olaszország és Franciaország által összehívott konferenciára. Annak ellenére, hogy Szovjetunió érdekelt volt a közel-keleti kérdésekben küldöttségük, csak a tengerszorosokról szóló tárgyalásokon vehetett részt. Október 27-én a szovjet kormány meghívást kapott. A szovjet kormány Ukrajna és Grúzia, valamint Oroszország egyesített delegációját küldte. November 26-án elindult a delegáció Svájcba. December 1-jén megérkeztek Lausenne-ba, ahol a Curzon vezette konferencián érződött az ellenséges, hűvös fogadtatás. Csicserin tisztában volt vele, hogy az angolok mielőbb meg akarnak szabadulni az orosz részvételtől.

 A december 4-ei első ülésen Csicserin beszédet mondott, amelyen kifejezte a tengerszorosok rendkívüli jelentőségét, a béke megőrzését, és a tranzitforgalom szabadságát. Sürgette, hogy fogadják el a török állam valamennyi követelését saját felségvizeit illetően, és nyomatékosan kijelentette, hogy valamennyi tengerszorost le kell zárni a hadihajók előtt. Ezzel szemben az antantkövetelések arról szóltak, hogy az orosz hadiflottát angol és francia csapatok váltsák le.

Csicserin reakciójára, miszerint Oroszország nem adja meg magát és békét ajánlani érkezett, Curzon megpróbálta szakértőknek átadni a tengerszorosok kérdését, ily módon közvetlenül nyomást gyakorolni a törökökre, és az orosz félt nélkülözve szeretett volna megegyezni velük. Később Csicserin találkozott Curzonnal, az angol politikus rezidenciáján és azt nyilatkozta szovjet vezetőinek, hogy Curzonnal semmiféle megállapodás nem lehetséges. Néhány hónap múlva Curzon veszélybe sodorta Anglia és az orosz állam kapcsolatait. A tengerszorosokról szóló tárgyalások továbbra is szovjet képviselők részvétele nélkül folytatódtak, ami ellen Csicserin több esetben is tiltakozott. Csicserin Lausanneban töltötte be ötvenedik életévét. A sok gratuláló távirat ösztönzőleg hatott rá. 1922. december 30-án a szovjet küldöttség egy memorandumot terjesztett a konferencia elé, mely minden résztvevőt váratlanul ért.

Miután a törökök nem írták alá a Curzon által átnyújtott békeszerződést, a megbeszélés félbe szakadt, és Csicserin hazautazott Moszkvába.

A konferencia csak két hónap múlva folytatódott, de ezúttal az oroszokat egyáltalán nem akarták meghívni.

Ezt nyomatékosítván május 10-én Vorovszkijt, a szovjet diplomatát meggyilkolták. A tárgyalások lassan haladtak és 1923 júliusáig kellett várni, hogy a konvenciót aláírják Törökországgal. Ez előírta, hogy bármelyik állam kereskedelmi és hadihajója szabadon áthaladhasson a szorosokon, de létre kell hozni egy nemzetközi ellenőrző bizottságot. 1922. december 30-án a Nagy Színházban összeült kongresszuson létrejött a világ első többnemzetiségű szocialista állama: a Szovjetunió. Fél évvel később létrejött az alkotmány és Csicserint kinevezték a Szovjetunió külügyi népbiztosává. 1923. július 23-án Csicserin hivatalosan értesítette a világ államait, hogy mostantól a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége a központi hatalmi szerv.

    VI.     Elismerések

1924 elején meghalt Vlagyimir Iljics Lenin. Ez nagyon megrendítette Csicserint, pótolhatatlan volt számára. Az ezt követő időszakban akárhol adott is interjút Csicserin, mindig megvédte a külpolitika Lenini elveit. A Szovjetunió megszilárdítása érdekében Csicserin aktív részt vállalt az Angliával történő tárgyalásokban, majd megállapodtak a kínai kormány meghatalmazottjával.

Az 1924. évi választásokon Franciaországban a baloldal nyert és Csicserin régi levelezőtársa Herrliot lett a miniszterelnök és egyben a külügyminiszter is. Kormánya fél évvel később kijelentette, hogy elismeri a Szovjetuniót. Még ebben az évben csaknem valamennyi nagy állam diplomáciai kapcsolatot kezdeményezett a Szovjetunióval. Ez alól csak az Egyesült Államok volt kivétel. A szovjet kapcsolatok bővülésével Csicserinnek még több munkája lett és időbeosztását gyakran 5-7 napra előre percre pontosan elkészítette. Csicserin mindig is élénken érdeklődött az ifjúsági mozgalmak iránt, még az emigráció idején is. A szovjet ifjúságot arra buzdította, hogy tanuljon Lenintől és készüljön fel a történelmi feladatok megoldására. Hitt abban, hogy az ifjak sok munkával és erőfeszítéssel teljesítik feladataikat és új utat nyitnak maguknak a jövő Szovjetuniója felé.

 VII.     Harc a szovjet egység ellen

A vezető hatalmaknak nem állt érdekében a szovjet erőfölény, így megpróbálták a gazdasági együttműködéseket meghiúsítani. Csicserin beszédeiben érzékeltette a veszélyeket és hangsúlyozta az egység megerősítésének elvét.1925 októberében Locarnóban konferenciára gyűltek a vezető nagyhatalmak és az Egyesült Államok támogatásával létrejött a Szovjetunió elleni katonai megegyezés.1925 nyarán Csicserin ismét súlyosan megbetegedett.

Csak szeptember végére javult kissé állapota és mivel korábban is külföldön kezelték, ezt kihasználva európai körutazásba kezdett. Ellátogatott Varsóba, ahol felhívta a lengyel vezetők figyelmét Locarno veszélyeire. Berlini látogatása következtében október 12-én Moszkvában szovjet-német gazdasági szerződést kötöttek. A tárgyalásokat követően Csicserin Wiesbadenbe utazott gyógykezelésre. November 26-án Párizsban találkozott a francia vezetőkkel, majd kezelésének befejeztével december 11-én ismét Párizsba utazott. Ennek eredményeképp megszervezték a szovjet-francia tárgyalásokat. December 17-én Párizsban aláírták a Szovjetunió és Törökország barátsági és semlegességi szerződését.

Moszkvába történő hazaérkezését követően Csicserin megszilárdította a már elért sikereket, és újabbakkal gyarapította. Erőfeszítései nem voltak hiábavalóak. 1926. április 24-én Szovjetunió és Németország megbízottjai Berlinben aláírták a megnemtámadási és semlegességi szerződést. A szerződés egyaránt felháborodást váltott ki az angolok és a franciák körében. Annak érdekében, hogy a kelet európai helyzetet stabilizálja Csicserin szeptember végén Moszkvában aláírta szovjet –litván megnemtámadási szerződést. 1926 nyarán hosszú szabadságot vett ki, hogy külföldön kezeltesse magát. Ez alatt Odesszában a török külügyminiszterrel, Rüstivel találkozott.

A megbeszélésen megszilárdították a két ország baráti kapcsolatait. December elejére kiderült, hogy Csicserin cukorbeteg, de ezt eddig nem vették észre. A szabadsággát meghosszabbították ám ez idő alatt is folyamatosan lépést tartott az eseményekkel. 1927. május végén Csicserin találkozott Briand külügyminiszterrel, Herriottal és másokkal, akik biztosították, hogy Franciaország nem támogatja Anglia szovjetellenes akcióit. Júniusban Csicserin azt írta Sztálinnak, hogy mentsék fel tisztsége alól. 4 nappal később Varsóban a szovjet diplomáciai megbízottat Vojkovot meggyilkolták. Még ezen a nyáron Csicserin tárgyalásokat folytatott Iránnal, majd október 1-jén biztonsági és semlegességi szerződést kötöttek.

VIII.     Utolsó évek

1928-ban kinevezésének 10. évfordulójakor ismét romlott egészségi állapota és augusztusban három hétre a Kreml kórházába került, majd szeptemberben ismét külföldre küldték gyógykezelés céljából. 1929 közepére állapota nagyon megromlott, még a bénulás veszélye is fennállt. Ő maga több alkalommal kérte mentsék fel tisztsége alól és megpróbálta meggyőzni Moszkvát ennek elkerülhetetlenségéről. 1930 januárjának elején Csicserin határozott szándékkal utazott haza Szovjetunióba: nyugdíjba akart menni.

Miután több hónap múlva sem javult állapota, elszigetelődött munkájától, s a zenének, azon belül pedig Mozart műveinek szakértőjévé vált. Betegsége lehetetlenné tette, hogy visszatérjen aktív munkájához. 1930. július 21-én a Központi Végrehajtó Bizottság felmentette tisztségéből. Ennek oka nemcsak a betegség volt, Sztálin így akarta megtorolni Csicserin kritikáját. 1936 januárjától betegsége súlyos stádiumba lépett és mindene erőfeszítés ellenére 1936. július 7-én Georgij Vasziljevics Csicserin elhunyt.

Népe féltve őrzi emlékét, életét és tevékenységét könyvek és filmek őrzik. Neve utcákon, könyvtárakon és iskolákon díszeleg. A lapok és folyóiratok úgy emlékeznek róla, mint a szovjet nép szolgálója, a kiemelkedő diplomata, Lenin és a szocializmus harcosa.

 

---

Oldal: Csicserin
Vincze Mónika honlapja - © 2008 - 2024 - monikavincze.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat