Az ókori Anatólia

Dolgozatomban Ceram: A hettiták regénye című könyve alapján próbálom bemutatni. a mai Törökország (Kis-Ázsia), ókori nevén pedig Anatólia történetét, a hettita kutatások eredményeit, írásrendszerének megfejtését és a hettita állam történetét.

A napjainkban autóval, busszal és vonattal bejárt területet akkor ismerhetnénk meg igazán, ha lóhátról pillantanánk „a napkeleti országra." Anatólia az ázsiai terület folytatása és mivel körvonalaiban feltűnően hasonlít nagy testvéréhez, a körülölelő peremhegységekről és a terasz szerű szintekről elhíresült területet az ókoriak maguk között csak „Asia Minornak" hívták. A terület szívében ma is megtalálhatóak többek között olyan több ezer éve fennmaradt Anatóliára jellemző dolgok, mint például az égetetlen vályog épületek, vagy az ökrös szekerek, melynek kerekei tömör fából készültek. Ezeket megpillantva ugyanaz a látvány fogad bennünket, mint az Anatólia szívébe utazó asszír kereskedőket.

Az alig húsz évet bíró vályogépületeket összeroskadás után a következő generáció tagjai építenek újra, kiváló régészeti leleteket képezve ezáltal. Kis-Ázsia területe a mai Németországhoz hasonlítható nagyságrendileg. A területet körülvevő hegyvidék alkonyat idején hiénák és sakálok tanyájává változik. A tűző napsütés idején pedig váltakozva ad otthont a juhnyájaknak és a rájuk vadászó medvéknek és farkasoknak. A völgyekben s a folyók partján- melyek közül egyetlenegy sem hajózható, megterem a gabona, a mák, de nem ritka a dohány és az olajfa sem. A délkeleti területen találhatunk citromot és gyapotot, míg északkeleten, legjellemzőbb a teacserje. A hegyvidéket elhagyva növényzetben szegény, táblás vidékekkel találkozunk, melyek az egész Kis-Ázsia mintegy egyharmadát teszik ki. Az itt élő emberek valamennyien alkalmazkodtak a területhez, ezáltal annyira különböztek, hogy szinte esélyük sem volt egy nagy és tartós birodalom létrehozására.

Minden nehézség ellenére egy népnek mindez mégis sikerült. Minden az utóbbi években fellelt régészeti leleteket és feliratokat ennek a népnek tulajdonítunk, melynek jelei közös eredetűek voltak s írásmódjukat az Égei tengertől Anatólián át Szíriáig használták. 

Az Anatólia területének nagy részét egységesítő, már a Bibliában is említett népet nevezzük hettitáknak. Az általuk használt nyelv az első olyan nyelv, amely indoeurópaiként ismert történelmünkben. A bibliai említés a Királyok II. könyvéből való:

„Ímé az Izrael királya bérbe fogadta meg ellenünk a Hitteusok királyit és az Egyiptom beliek királyit, hogy ellenünk jöjjenek."

Mivel a Biblia mindösszesen ennyit ír róluk ezért a hettita nép politikai nagyhatalmáról és az egész birodalomról csak a később előkerült amarnai levelek tanúskodnak. A levelek lefordításában elévülhetetlen szerepe volt Archibald Henry Sayche professzornak és William Wrightnak. Kutatási munkájuk eredményeképpen Az Egyiptomban előkerült egyik legnagyobb és legfontosabb archívum lefordítása egyszerűvé vált. A levelek két fontos információval szolgáltak: meghatározták egy hettita király korban történő elhelyezését, azzal, hogy egy fáraónak címezték, akinek uralkodási ideje akkor már rég meghatározott volt. Másodsorban a levelek egésze azt igazolta, hogy a hettita nép nemcsak nagyhatalom volt, hanem világossá vált, hogy északról vándoroltak be.

A.H.Sayche nevéhez fűződik az a feltételezés, hogy a Hamától egészen Izmirig fellelt hieroglifikus emlékek egy birodalomra összpontosíthatóak, ez a Birodalom a hettiták országa. Ez a feltevés jelentette az első lépést azon az úton, amely a hieroglif-írás megfejtéséhez vezetett. 1860-ban egy Jovanof nevű éremgyűjtő Izmirben vásárolt egy ezüstből készült korongot, amelyen ismeretlen jelek voltak, közepén egy emberi alakkal. Az angol tudós minden követ megmozgatott, hogy ezt a korongot megszerezze és végül sikerrel járt. A British Múzeumban készítettek ugyanis egy másolatot róla. Ennek a tanulmányozásával olyan összefüggéseket állapított meg a tudós, melyek segítségével a rajta lévő szöveg elolvashatóvá vált. Amikor az ékírást összevetette a hieroglifákkal két jel azonosíthatóvá vált. Az első a „király", a második szójel pedig az „országot" jelentette. A hettiták felfedezésének évében az ismeretlen nyelvből 6 jelet sikerült megfejteni. A megfejtés következő szakaszáig csaknem húsz évnek kellett eltelnie, amikor is Sir Arthur Evans felfedezte és feltárta „Minos" palotáját. Az ásatások során több, mint kétezer cserépből készült tábla látott napvilágot, amelyeket a felfedező megtartott magának és 1909-ben kiadta a feliratok egy részét. Evans halála után negyven évnek kellett eltelnie, míg a második kötetet is kiadták, így vált lehetővé a krétai írás csaknem hiánytalan megfejtése A hettita nyelv kutatásában Peter Jensen volt a következő, aki életművével és következtetéseivel került a tudományos társaságok beszélgetéseinek középpontjába. A két legértékesebb felfedezését ugyan összekeverte de Kargamis város nevét helyesen fejtette meg.

Munkájának legfőbb eredménye az a megállapítás volt, miszerint a hieroglif-hettita nyelv az örményhez hasonló. A hettita kutatás a XIX. században Hattusas (Bogazköy) romjai között indult. Winckler 1907-től már tudta bizonyítani, hogy ez nem volt más, mint a hettita birodalom fővárosa. Történetük ismertetése tehát ezzel kezdődik. Egy templomi feliratról maradt ránk Anittas király átka, ami hettita nyelven fogalmazódott. Bizonyossá vált, hogy a hettiták indoeurópai nyelvet beszéltek és meglepő érettséggel és katonai erővel rendelkeztek. Előre nyomulásaik ugyanis alig ütköztek komolyabb akadályba. Intelligenciájukra jellemző volt, hogy bölcsen politizáltak, mert a meghódított területeken élőket rabszolgaság helyett saját társadalmukba olvasztották. A hettiták első királyaikról nagyon kevés információval rendelkezünk, birodalmuk vezetőiként az írások három uralkodót említenek: Labarnast, I. Hattusilist, és I. Mursilist. Ha a fennmaradt bizonyítékok és tudósítások megfelelő valóságalappal rendelkeznek, akkor kijelenthetjük, hogy az első Hettita Birodalom alapítója Labarnas volt. Bár az ország maga nem lehetett túl nagy, hadviselésüket az jellemezte, hogy erős kézben tartották. Az apró fejedelemségek és a városállamok egyetlen egységet képeztek, északon és délen a tengerig érződött a birodalom hatalma, és a nyugati határok is messze kiterjedtek. A királyság leszervezését jól tükrözi a trónöröklés rendszere, amely tartalmazza, hogy a királynak joga van az utódját saját magának kijelölnie. Így került a trónra fia, I. Hattusilis (1650-1620), aki bevonult Halpa területére de ellenségeit háta mögött találta. A hadjáratról betegen tért vissza és egyedülállóan a történelem e szakaszában a haldokló király végrendeletet írt. Ennek értelmében az elsőszülött helyett Mursilist (1620-1590) jelölte ki utódjának. Az új király Hettita Birodalommá, Kelet harmadik nagyhatalmává kovácsolta a városállamokat. A hettiták nevét félelmetessé tette, s elődjétől eltérően meghódította Halpát. Ezután sikerült elfoglalnia Babilont, ami hősies volt ugyan, de értelmetlen, hiszen Hattusastól Babilon csaknem kétezer kilométernyi távolságra volt. Ez lehetetlenné tette a megszállást is, nemhogy a birodalomhoz való csatolását. 1590-ben, hazatérése után, sógora meggyilkolta. A hettiták történetének ez az egyik legpontosabban ismert dátuma. Halálát követően a további trónöröklést becsvágyó emberek egymás elleni harca határozta meg. A király ugyan biztosította a férfiágon való öröklést, d a pankus (nemzetségfők tanácsa) még a király fölött is ítélkezhetett. Ha rábizonyították a rokongyilkosságot, az éppen uralkodó királyt akár halálra is ítélhették. Ezt a politikailag jelentős, bölcs rendelkezést Telipinus nevéhez köthetjük. A hettita törvények ebben az időszakban kezdtek írásos formát ölteni, ezért valószínűsíthető, hogy ennek kezdeményezője is Telipinus lehetett. Ezek a törvények minden eddigitől elütnek, jogi gondolatmenetük ugyanis teljesen új irányzatot képvisel.

Telipinus uralkodását i.e. 1620-1660-ra tették a kutatatók. A kronológia szerint a legközelebbi híradások csak 1430 után folytatódnak, így egy körülbelül kétszáz éves olyan időszak keletkezett, amiből semmilyen dokumentum nem maradt fent, még feliratok sem. Ennek világossá tételéhez a kronológia felülvizsgálatára volt szükség, bár a tudósok közül hárman különböző időszakra tették Hammurapi uralkodását, egyiknek sem volt igaza. A bizonyítékot egy régészeti felfedezés biztosította. Az 1930-as években a szír-iraki határ mellett egy francia hadnagy beduinok egy csoportját figyelte meg, akikkel szóba is elegyedett. A beduinok elmesélték, hogy halottaik sírját nagy kövekkel védik a ragadozóktól, és hogy a kövek között találtak egy emberre hasonlító alakot. A hadnagy ezt jelentette, aminek következményeképpen 1933-ban ásatás indult a térségben és Andréj Parrot professzor egy kis szobron feliratokat talált, amelyekből kiderült, hogy Mari királyi város romjai fölött kutatnak. Az előkerült leletek közül a legértékesebb a több mint húszezer agyagtáblát rejtő levéltár volt. Levelek, szerződések, jelentések és hétköznapi történetek voltak benne. Ezekből a kincsekből a legértékesebbek azok a dokumentumok voltak, amelyekből kétséget kizáróan kiderült, hogy I. Samsiadad, Hammurapinak volt az idősebb kortársa. Mivel az asszír királylisták alapján meglehetősen pontosan be lehetett tájolni ezt az i.e. 1780-1750 közti időszakot, hogy Hammurapi királysága nagy bizonyosassággal állítható i.e. 1728-1686. Ezzel a kétszáz évnyi kiesésnek a megoldásával a Hettita Birodalom története is folyamatosnak tekinthető. A királylistákon két biztos dátumot találunk: i.e. 1590 és 1335. 1590-ben halt meg Mursilis, 1335-ben pedig Suppiluliumas.

Az i.e. II. évezred középső szakaszain esett kétszáz éves rés befoldozását követően megállapítható, hogy " a törvényhozó Telipinus birodalmához folyamatosan csatlakozott második Tuthaliyasé (i.e.1460-1440.)" Ez alatt az idő alatt a hettitáktól keletre hatalmas és kulturált állami szervezet jött létre, amely egyre jobban fenyegette a hattik országát. Ugyancsak erre az időszakra tehető a kassziták, hettiták és hurriták vándorlásának következtében kialakuló lótenyésztés, lovaglás, illetve az új típusó két kerekű szekér. Ennek később világtörténeti jelentősége lesz a harcmodort illetően. Ezeket nevezzük könnyű harckocsinak. A hajdani Hattusas területén, az ásatások során egy ezer sornyi terjedelmű anyagtábla került elő, amely tartalmát tekintve lótenyésztési utasításokat tartalmazott és hettita nyelven íródott. Ez az egyik legrégibb „kézikönyv", körülbelül 3400 éves. Szerzője hurrita volt, és a szakkifejezésekből szanszkrit eredetre következtethetünk. A lótenyésztési és idomítási szabályzatról megállapítható, hogy ezidőtájt nyilván a hurriták voltak a legkiválóbb szakértők és vélhetőleg ezen szakemberek egyikének adott megbízást valamelyik hettita uralkodó. Érdekesség, hogy a lóidomítást hét hónapra tervezik. Egyedül a hettiták voltak azok, akik a szomszédos népek lóra vagy szekérre vonatkozó információit összegyűjtötték, saját tapasztalataikat beleolvasztva az addig elért eredményeiket tökéletesre csiszolták és saját ötletükkel abban az új harckocsiban egyesítették, amellyel az ókor egyik legnagyobb csatáját nyerték. A hettita harckocsi lényege az volt, hogy a csigalassúságú középkori tömör kerekű harckocsiktól eltérően hat küllővel kialakított kerékkel gördült, ami könnyed vontatást és meglehetős gyorsaságot eredményezett. A stratégia abban merült ki, hogy a vezetőn kívül még két harcos állhatott a kocsira, ami őrült tempóban száguldott az ellenség felé és a nyilakon kívül még összeroncsolódva is nem egy harcos halálát okozták. A tudomány mai állása szerint Telipinus halálát követően valószínűleg a Mitannik birodalom vált a vezető hatalommá. Bár három hettita királynak - II.Tudhaliyasnak, II. Hattusilisnak, és III. Tudhaliyasnak - sikerült megóvnia birodalmát a hanyatlásoktól, végül az őket követő II. Arnuwandasnak utódaként született meg a hettiták legnagyobb királya, az igazi nagyhatalom alapítója, I. Suppiluliumas (i.e.1375-1335).

„A királyok királya" nemcsak bátor volt, hanem nagyvonalú is és bölcs politikus. Türelmes ember volt, jó erkölcsű, ami közel negyven esztendeig tartó uralkodása alatt kötött valamennyi szerződéséből kitűnik. A király erkölcsös mivoltát az is jól tükrözte, hogy bár egyik nővérét feleségül adta egy másik ország királyához mostohanővéreket és udvari hölgyeket is küldött vele. Ez az ország Hayasa volt, ahol barbár szokások uralkodtak, a rokonok és testvérek is házasodhattak. Az ilyenfajta érintkezést határozottan elítélte. Suppiluliumas uralkodása alatt jött létre Hattusas déli oldalán egy hatalmas bástyafal. A király háborúba bocsátkozott a Mitanni birodalommal, majd az Eufráteszen átkelve kifosztotta a hurrita fővárost. A mitanni herceghez feleségül adta leányát így csatolva a birodalomhoz a herceg országát. Hadserege bevette Halpa és Kargamis királyságokat és fiait nevezte ki két város királyává. Meghódította Szíriát, és az elfoglalt területeken megszilárdította hatalmát. Anhesenamon, egyiptomi királyné Tutanhamon özvegye arra kérte Suppiluliumast, hogy az egyik fiát küldje Egyiptomba, hogy a királyné feleségül mehessen hozzá és a fáraó trónjára ültethesse. A király nem tudott hamar dönteni, és mivel nem bízott az egyiptomi ajánlatban, Kargamisi ostroma idején követet küldött Egyiptomba. Eközben az egyiptomi királyné újabb levélben fordult Suppiluliumához, aki megfontolva az ajánlatot, elküldte fiát Egyiptomba.

Az egyiptomi udvar tagjai azonban, nem egészen így képzelték a trón betöltését, ezért a királyfit még megérkezése előtt meggyilkolták. A nagykirályt III. Arnuwandas (1335-1334) követte, aki egy év múlva pestisben halt meg. Suppiluliumas második fia II. Mursilis következett, i.e. 1334-1306), aki méltó utódnak bizonyult. Az újdonsült uralkodó fegyveres erővel próbálta megtartani azt, amit apja megszerzett előtte.

Mursilis olyan birodalmat hagyott fiára Muwatallisra, ( i.e.1306-1282), amelyet csak meg kellett őriznie. Miközben Muwatalli megpróbálta a rábízott feladatot végrehajtani, a szomszédos Egyiptomban eközben változások mentek végbe. Az ország olyan uralkodót kapott, aki újjászervezte. Ő volt II. Ramszesz. Így a hettiták közül Muwatallinak jutott a nemes feladat, hogy szembenézzen az ókor leghatalmasabb uralkodójával. A döntő ütközetre i.e. 1296-ra került sor, ez volt a Qadesi csata. A csata befejezését követően anagy Ramszesz barátsági szerződést kötött a hettita királlyal. Ezt követően az egyiptomiak és a hettiták közötti harcokról nincsenek feljegyzéseink. Muwatallis halála után fia, Urhitesub uralkodott, de mivel gyengének bizonyult, száműzték. A hatalom III. Hattusilis kezébe került. Ő volt az, aki II. Ramszesszel megkötötte a történelemben első ismert politikai szerződést, amely két példányban kiállított dokumentum volt. Ezt a szerződést találta meg Winckler, német régész a Bogazköyben az agyagtáblák között.

A szerződés megkötését követően tíz évvel Ramszesz feleségül vette a hettita király egyik leányát. A békeszerződéssel járó biztonsággal a Hettita Birodalom nagy árat fizetett: „ szétfoszlott a nagyság." A határokat az asszír királyok és az achaiok fenyegették. IV. Tudhaliyas (i.e.1250-1200) és IV. Arnuwandas gyenge kezű uralkodáai miatt a Hettita Birodalom bomlásnak indult. A bomlás oka nem volt más, mint egy új népvándorlás. Hattusas is elpusztult. 

Oldal: Az ókori Anatólia
Vincze Mónika honlapja - © 2008 - 2024 - monikavincze.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat